1940–49

1944.

augusztus 26.

A szovjet Vörös Hadsereg első egységei (a 2. Ukrán Front jobbszárnya) az Úz és a Csobányos völgyében, Illyefalvánál, valamint az Ojtozi-szorosban átlépik a második bécsi döntéssel megállapított, e ponton a történelmi magyar határral azonos államhatárt, és harcérintkezésbe kerülnek a székely határőrséggel. szeptember 23. — Az elkövetkező napokban a Keleti-Kárpátok átjáróiban heves összecsapásokra kerül sor a magyar és a szovjet csapatok között.

    Folytatja előző napi ülését a Minisztertanács (Mt). Arra a német kérdésre, hogy Mo bekapcsolódik-e egy Dél-Erdély felé indítandó német támadásba, az Mt igennel válaszol, annak kikötésével, hogy az együtt történik a német csapatokkal, nem jár együtt a magyar haderő szétforgácsolásával, s az csak a résztvevő magyar csapatok németek általi felfegyverzése és a németek felvonulásának befejezése után indul meg. szeptember 5. — Ugyanezen a napon Hitler a román, majd a bolgár hadsereg átállása miatt kialakult helyzetben, miután reális veszéllyé vált, hogy a balkáni német csapatokat elvágják Németországtól, parancsot ad a Balkán kiürítésére.1

      1944.

      augusztus 29.

      Hivatalba lép Lakatos Géza vezérezredes kormánya. szeptember 21. A Lakatos-kormány tagjai: Bonczos Miklós belügy (október 12.), Csatay Lajos vezérezredes honvédelem, Gyulay Tibor iparügy, Hennyey Gusztáv altábornagy (később vezérezredes) külügy, Jurcsek Béla földművelésügy, Markos Olivér kereskedelem- és közlekedésügy, Rakovszky Iván vallás- és közoktatásügy, Reményi-Schneller Lajos pénzügy, Vladár Gábor igazságügy.

        Horthy Miklós kormányzó fogadja Szálasi Ferencet, a Nyilaskeresztes Párt vezetőjét, aki szélsőjobboldali egységkormány megalakítására tesz javaslatot; a kormányzó elhárítja a kez-deményezést, és Szálasit a rend és a nyugalom fenntartására inti. — Szálasi arra a következtetésre jut, hogy a nyilasoknak Horthy nélkül kell átvenniük a hatalmat. augusztus 30.

          Bonczos Miklós belügyminiszter megbízza Ferenczy László cs. alezredest „az ország területén tartózkodó zsidók részére kijelölendő telephelyek felkutatása, megszervezése, azok megfelelő biztonsági szolgálattal való ellátása … előkészítésével és végrehajtásával”.