1964. november
1964.

november 19.

A New York-i The Reporter c. ben megjelenik George Bailey újságíró nagy feltűnést keltő cikke az erdélyi magyarságról („Trouble over Transylvania”). A szerző a helyszínen tett több hetes látogatása nyomán részletesen beszámol a magyar kisebbség súlyos elnyomásáról, többek között az anyanyelvi oktatás elsorvasztásáról, a magyar nyelv használatának visszaszorításáról. Írásában több olyan tévedés is van, amelyek tovább éltek a későbbi, Romániával foglalkozó írásokban is: Így például azt írja, hogy 1956 októberében diáktüntetések voltak Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Medgyesen (!) és Temesváron, (valójában csak az utóbbi városban volt utcai tüntetés), 1956 után pedig többezer magyart tartóztattak le, „ezek közül feltehetően többszázat kivégeztek” (a kivégzettek számát ma sem tudjuk pontosan), a hatósági intézkedések következtében 1962-ben már egyetlen magyar önálló iskola sem működött Romániában. (A magyar iskolák románosítása elsősorban a középiskolákat érintette, az elemi iskolák közt több is megőrizhette az önállóságát.)

    A Szu és Mo kormányközi egyezményt ír alá 5 db, egyenként évi 3600–4200 lakás felépítésére alkalmas házgyár szállításáról. Az egyezmény értelmében az első két házgyárat 1966–67-ben, az ötödiket 1968–69-ben kell indítani.

      1964.

      november 29.

      A Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelete szerint e naptól (Advent első vasárnapjától) a hívek részvételével mondott szentmiséken az olvasmányt és az evangéliumot a nép nyelvén, a nép felé fordulva kell felolvasni, és a hívek ugyancsak a nép nyelvén, együtt imádkozzák vagy énekeljék a Kyriét, a Glóriát, a Credót, a Sanctust és az Agnus Deit. 1965. február 4.