1988. április

A londoni The Economist c. lap Mo-gal foglalkozó elemzése szerint, ha szabad választásokat tartanának az országban, azokat a populista-kisgazda irányzat nyerné, akik a kisebbségben élő magyarság problémáit állítanák középpontba.

    1988.

    április 7.

    Hivatalos baráti látogatást tesz Mo-on Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára. — A találkozóról kiadott közös közlemény szerint, amelyben a korábbiaknál valamivel nagyobb hangsúlyt kap a nemzetiségek kérdése, a tárgyaló felek nagy jelentőséget tulajdonítanak a két országban élő „nemzetiségek helyzetének, a sokoldalú fejlődésükhöz szükséges feltételek kialakításának, beleértve az anyanyelvi oktatást és nevelést”, s a jövőben is arra fognak törekedni, hogy a nemzetiségek „országuk hű állampolgáraiként, a szocializmus talaján eredményesen segítsék az együttműködést, a jószomszédi viszony fejlesztését”.

      1988.

      április 8.

      Az MSZMP KEB határozata alapján kizárják a pártból Bihari Mihályt, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának oktatóját, Bíró Zoltánt, az Országos Széchényi Könyvtár főmunkatársát, Király Zoltánt, az MTV szegedi körzeti stúdiójának szerkesztő-riporterét és Lengyel Lászlót, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársát.