1990. március
1990.

március 14.

Megkezdődik a régi Országgyűlés utolsó ülése. — Az utolsó ülésnapon képviselők elfogadják az 1945 és 1963 között lefolytatott törvénysértő perek ítéleteinek semmissé nyilvánításáról (1990: XXVI. tc.), valamint a magyar állampolgárságtól megfosztó határozatok megszüntetéséről (1990:XXVII. tc.) szóló törvényjavaslatokat.

    Az IMF igazgatótanácsa jóváhagyja a Mo-nak nyújtandó 206 millió dolláros készenléti hitelt. — A döntés előfeltétele annak, hogy az Európai Közösségek és más nyugati államok folyósítsák a magyar gazdaság támogatására megígért hiteleket, illetőleg hogy Mo hozzájusson a szükséges bankhitelekhez.

      Nyilvánosságra hozzák az úgynevezett Duna-gate ügy kivizsgálására a belügyminiszter által létrehozott ad hoc bizottság jelentését. A bizottság, miután a vizsgálat idején az SZDSZ és a Fidesz által tett feljelentéshez mellékelt dokumentumokat tartalmazó dossziék már nem voltak fellelhetők, a napi jelentések és személyes meghallgatások alapján arra a következtetésre jut, hogy a BM III/III. Csoportfőnökség még 1989 végén is operatív módszerekkel gyűjtötte az információkat az SZDSZ, a Fidesz és más pártok tevékenységéről, mégpedig nem az ellenzéki pártok és vezetőik védelme, hanem kapcsolatrendszerük és terveik feltárása érdekében.

        1990.

        március 18.

        Az NDK-ban a kelet-európai blokk első, és a keletnémet állam egyetlen szabad (egykamarás, egyfordulós) parlamenti választásán, 93,4%-os részvétel mellett, a német egységet célul tűző keresztény-konzervatív koalíció megszerzi a szavazatok 48,2%-át; a CDU 40,9%-kal 163 mandátumot nyer. Az SPD 21,8%-ot (88 mandátum), az exkommunista PDS 16,3%-ot (66 mandátum) szerez. A Szövetség ’90-be tömörült új ellenzék mindössze 2,9%-ot (12 mandátum) ér el. április 12.